Az alkoholbetegek családjában felnövő gyerekek felnőttként nehezebben boldogulnak, olyan problémákkal szembesülnek, amelyek hátterében azok az évek húzódnak, amikor szüleik saját szenvedélybetegségükkel küzdöttek, és emiatt a gyermeknevelés nem alakult megfelelően. 11. rész

Azokban a családokban, ahol egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg nem jellemző a mindennapos és egyéb teendők lebonyolításában való együttműködés. A gyerek nem vagy csak ritkán lát mintát arra, hogy milyen valakivel együtt dolgozni, de gyakran azt sem tanulhatja meg, hogy hogyan kell egy elgondolás, kitűzött cél egészét vagy részét megvalósítani. Előfordul az is, hogy rá marad a kisebb testvérek ellátása, de mivel nincs kire támaszkodnia, így saját tapasztalataiból, ösztöneiből kiindulva látja el ezeket a felnőtt feladatokat, amikért ráadásul vegyes visszajelzéseket, többnyire kritikák kap szüleitől. Amikor a szülők megígérnek neki valamit, az rendszeresen nem teljesül. Bizonytalan, de teszi a dolgát, mert ha ő nem csinálja meg, senki nem fogja. Ha valaki önmagára van utalva, egyedül kellene megoldania számos problémát, nincs segítsége, eredményezheti egyrészt azt, hogy felnőttkorára túlzottan felelősségteljessé, gyakran maximalistává válik, másrészt, hogy olyan erős félelemérzet alakul ki benne a teljesítményekkel kapcsolatban, hogy elutasítja a túlteljesítő mintát, illetve egy életen át csak halogatni fog.

A túlzásba vitt felelősség

Fotó: Néczin Katalin

Ha valaki sokszor magára van utalva, bizalmatlanná válhat, többnyire nem vagy csak nehezen fogadja el az együttműködést, minden feladatot egyedül akar megcsinálni, még akkor is, ha erején felül kellene teljesítenie. Gyakori, hogy maximalista lesz és kíméletlenül hajszolja önmagát. A túlzott felelősségteljes magatartás fókuszában a tökéletességre törekvésen túl mások jóllétének fenntartani, megteremteni akarása is állhat. Azokra az emberekre, akikre ez utóbbi jellemző, általában olyan kapcsolatokban érzik jól magukat, ahol a másik fél érzelmileg vagy fizikailag sérült vagy nincsenek jó szociális képességei. Ösztönösen meg akarják őket menteni vagy gyógyítani. Ennek hátterében szerepelhet a fent említetteteken túl az alkoholbeteg mellett ún. „megmentő” vagy „balek” szerepet betöltő családtagoktól látott minta, eltanult viselkedés is. A „megmentő” embertársait segítségre szorulóknak látja, olyanoknak, akik nem képesek feladataik elvégzésére. Emellett általánosságban is úgy gondolja, hogy neki kell megcsinálnia a teendőket, mert senki nem tenné azt meg olyan gondosan, de nem is tudná annyira jól, mint ő. A különböző problémák megoldásával saját maga fontosságát és rátermettségét igazolja, rossz néven veszi, ha visszautasítják. A „balek” folyamatosan bizalmat szavaz a másiknak, akkor is, ha az nem érdemli meg, ha átveri. Együttérez vele, eltűri folytonos botlásait, hisz abban, hogy megváltozhat. Viselkedésével azt szeretné bizonyítani magának és környezetének, hogy ő jó és szükség van rá.

Az alkoholbetegek családtagjai, hozzátartozói, ismerősei rendszerint különféle szerepek szerint viselkednek a függő személlyel. A „megmentő” és a „balek” mellett találkozhatunk még az „üldözővel” és az „összekötővel” is. Az előbbi próbálja megakadályozni, az utóbbi viszont patronálja cselekedetivel a szerhasználatot. A szerepek az egyes hozzátartozóknál változhatnak, de előfordul, hogy valakire egyszerre több is jellemző.

Eric Berne pszichiáter elmélete szerint játszmának nevezzük, mikor két személy között különböző, nem tudatosan felvett szerep szerint, sokszor ismétlődően és előre látható kimenetel felé haladva valamiféle tranzakció (egy inger és az arra adott válasz) zajlik. Az egyik fél a nyílt kommunikáció helyett rejtett közlésekkel, a másik befolyásolásával akar valamit elérni. A hétköznapi életben rengetegféle játszmával találkozhatunk. Ezek képesek akár végzetesen is megmérgezni az emberi kapcsolatokat, de gyakori, hogy ennek ellenére se vetnek véget a játszmának, mert úgy hiszik, hogy még így is jobb, mint egy teljesen sivár, üres kapcsolat, ahol nincsenek ingerek.

Mások problémáinak rendszeres megoldása folyamatos szervezést, irányítást igényel. Emiatt az egyén háttérbe szoríthatja saját szükségleteit, mely akár a teljes énfeladásig is terjedhet.

Ha úgy érezzük, vagy környezetünk azt jelzi vissza számunkra, hogy a viselkedésünk túlzottan maximalista, illetve gyakran végzünk el olyan feladatokat, melyek nem a mi dolgaink lennének, próbáljunk saját jóllétünk érdekében változtatni!

Becsüljük fel reálisan a képességeinket!

Milyen feladataim vannak? El tudom-e azokat látni úgy, hogy rekreációra is maradjon időm?
Mit kérnek/várnak el tőlem? Ezt el tudom-e végezni azokat a saját feladataim ellátása után, hogy ne legyenek megterhelőek számomra?
Mikor voltam utoljára szórakozni, kikapcsolódni? Hányszor mondtam le egy megbeszélt programot munkavégzés miatt?

A rekreáció fogalma alatt a tevékeny pihenést értjük. Eközben a figyelem az adott elfoglaltság végrehajtására koncentrálódik. Pozitívuma egyrészt, hogy az ember gondolatai elterelődnek a napi problémákról, ezáltal csökken a belső feszültsége, több energiája lesz, könnyebben tudja megoldani a stresszt okozó helyzeteket, ami javítja a problémamegoldó képességét és motivációt ad a nagyobb kihívások végrehajtásához. Másrészt, miközben elmerül az adott tevékenységben, feloldódik, örömérzettel töltődik fel.

Ne szorítsuk háttérbe önmagunkat! Gondoljuk végig a következőket!

Szívesen teljesítem azt a szívességet, amit kérnek tőlem?
Azért vállalom el, hogy ne bántsak meg senkit, ne okozzak csalódást?
Azért csinálom meg, mert úgy érzem, hogy csak én vagyok képes rá?

Vizsgáljuk meg munkavégzésünket!

Hány óráig dolgozom? Mikor lenne a hazamenetel ideje?
A munkatársaim mennyi időt dolgoznak?
Mit vár el a munkaköri leírásom? Mit várnak el tőlem ebben a munkakörben? Mit kérhetnek, mi az ésszerű, mi az igazságos?
Szabadság alatt is szoktam dolgozni?
Mennyi a saját felelősségem a túlzó munkavállalásban, mennyi a másoké?
Mennyi az a feladat, ami még teljesíthető, és mennyi az, ami csak erőn felül vagy úgy sem végezhető el?

Ne feledjük, hogy mindig van választási lehetőségük! Ha nem tudjuk eldönteni, ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy valamit meg kell-e tennünk, akkor érdemes olyan valakivel beszélgetni erről, akiben megbízunk, de nem fűződik érdeke a szóban forgó ügyhöz.

Fogadjuk el, hogy nem minden a mi felelősségünk, tanuljunk meg nemet mondani!

A fenti kérdések átgondolásával választ kaphatunk arra, hogy egy-egy plusz feladat elvégzése mennyire fér bele az életünkbe. Ha olyat kérnek tőlünk, amit nem szívesen vállalunk el, illetve a teljesítése csak erőn felül lenne lehetséges, bátran mondjuk nemet! Ez sokszor nehéz, de előzetes rákészüléssel megkönnyíthetjük helyzetünket.

Gyakori, hogy az emberek nehezen fogadják el a nemet mondást. Ezért érdemes előre felkészülni, átgondolni a lehetséges következményeket, és hogy miért utasítjuk el az adott kérést! Úgy mondjunk nemet, hogy miközben érvényesítjük saját érdekünket, megőrizzük a jó viszonyt, ezáltal nem tesszük kockára a kapcsolatunkat!

Gyakoroljuk a nemet mondást az alábbi technikával:

Utasítsuk el udvariasan a kérést! (elutasítás)

Ne feledjük, hogy jogunkban áll bűntudat nélkül nemet mondani!

Ha szeretnénk, fogalmazzuk meg az indokot! (indoklás)

Jogunk van indoklás nélkül nemet mondani, ha az nem érint előzetes megegyezést vagy közös érdeket.

Felajánlhatjuk az együttműködésünket máshogyan vagy más időpontban! (alternatíva)

Példák:

– Szüleim arra kérnek, hogy menjek át ma délután segíteni, rendet rakni a garázsban.

Nagyon elfoglalt vagyok (indoklás), ezért most nem tudok átmenni (elutasítás), de a jövő hétvégén lesz egy szabadnapom, akkor szívesen segítek. (alternatíva).

– Egy ismerősöm megkér, hogy fessem ki a lakását, kifizeti.

Nem tudom elvállalni (elutasítás), mert nincs rá időm (indok), de szívesen megadom egy megbízható ismerősöm elérhetőségét, aki jó szakember. (alternatíva).

Ha hirtelen nem tudjuk, hogy mit feleljünk egy kérésre, mondjuk azt, hogy időre van szükségünk a válaszadáshoz, ezért később térjünk vissza rá! Az időnyerés lehetőséget ad arra, hogy felelősségteljes döntéseket hozhassunk.

A mások iránti túlzott felelősségvállalás helyett forduljunk saját magunk felé!

Fontos, hogy tudatosítsuk önmagunkban, hogy nem csak akkor vagyunk értékes emberek, ha saját magunkat háttérbe szorítva másokról gondoskodunk. Érzelmi szükségleteink kielégítését ne ezzel próbáljuk elérni, helyette csináljunk rendszeresen olyan dolgokat, amik kedvünkre valók!
Legyen én-időnk, amikor olyan örömet okozó tevékenységeket végzünk, amik nem függenek össze a házastársi, szülői szereppel. Például: olvassunk, hallgassunk zenét, nézzünk meg egy műsort stb.! Válasszunk olyan tevékenységeket is, amelyek az otthonon kívül is végezhetőek! Például: sportoljunk, kiránduljunk, találkozzunk barátainkkal stb.! Iktassunk be napirendünkbe ezekre fordított időszakokat!

Építsünk bizalmat! Törekedjünk a kölcsönösségre!

Engedjük meg, hogy a másik fél segítsen olyan dolgokban, amiket általában mi szoktunk csinálni!
Hagyjuk, hogy elvégezzen olyan feladatokat, amikről azt gondoljuk, hogy csak mi tudunk jól ellátni! Ne avatkozzunk közbe! Fogadjuk el a végeredményt! Értékeljük a befektetett energiát akkor is, ha esetleg vannak benne hibák, vagy ha nem pont úgy csinálta meg, ahogyan azt mi szoktuk!
Kérjünk szívességet!
Figyeljünk arra, hogy családi, baráti, munkahelyi stb. kapcsolatainkban kiegyenlítettek legyenek a vállalt, végzett feladatok és a különböző szívességek teljesítése!

További javaslataink a témában a Nagyon komolyan veszik önmagukat és a Nehezen tudnak szórakozni című írásainkban olvashatók.