Cikksorozatunk első részében azzal foglalkoztunk, hogy mit tehetünk felnőttként önbecsülésünk fejlesztése érdekében, előző cikkünkben pedig a gyermekek önbecsülésének kialakulásáról, fejlesztéséről írtunk. Színes eszköztár áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogyan támogathatjuk gyermekeink önbecsülésének fejlődését, de ezúttal még specifikusabb módszerek közül válogattunk. A mese, a játék, a családi rituálék, mind-mind hozzájárulnak az egészséges önértékelés kialakulásához, mellyel együtt a rugalmasság és megküzdőképesség is fejlődik. A kutatások szerint az önbecsülés akkor kezd el fejlődésnek indulni, amikor kisgyermekkorunkban rájövünk, hogy önálló személyiségek vagyunk. A gyermekkor ebben a folyamatban nagyon fontos szerepet játszik, hiszen ekkor alakulnak ki szokásaink és személyiségünk.
A valódi önbecsülés saját értékességünk tudatát foglalja magába. Most nézzünk meg még több olyan gyakorlatot, amely hozzájárulhat a gyermekek önbecsülésének támogatásához! E praktikák között kiemelkedő szerepet játszik az életünk történetének megismerése és a mese. Az élettörténetnek és családtörténetnek nagy szerepe van az önbecsülés és a megküzdőképesség kialakulásában. A családtörténethez hozzátartozik az „én meséje” is, ami a biztonságot és a valahová tartozás érzését adja. Azok a történetek, melyeket gyermekeinknek mesélünk, segíthetnek megalapozni vagy aláásni az önbecsülésüket. Az ember alapvető igénye a történetek mondása és hallgatása. Tapasztalatainkat ez által dolgozzuk fel, és adunk jelentést az eseményeknek. Elmondjuk, hogy mi történt, hogyan érzünk, gondolkodunk az eseménnyel kapcsolatban, és hogyan értelmezzük mindazt. Így nem egy valóságot írunk le, hanem annak értelmezését, melyek igazságokká válnak, és befolyásolják érzéseinket, gondolatainkat és az önmagunkról alkotott képünket is.
Az alkalmazkodóképesség szempontjából fontos, hogy a gyermek megtanulja a negatív történeteket is beépíteni az elbeszéléseibe, azok megoldásaival együtt. Tehát ezeket a negatív eseményeket se hagyjuk ki soha, egyrészt azért, mert ahhoz, hogy a gyermek könnyebben feldolgozhassa, mesélhetővé kell tenni őket, másrészről pedig ezek a negatív események akár erőforrássá válhatnak.
Ez lehet akár egy apró dolog is: Például ha a gyermek nem érti a matematikát, elmesélhetjük neki, hogy mi sem értettük, sőt kettessel bukdácsoltunk osztályokon keresztül, de sok gyakorlással, korrepetálással javítottunk. Ezzel azt is megmutatjuk, hogy nincs a problémájával egyedül, és egyben megoldást is kínálunk számára.
Természetesen vegyük figyelembe a gyermek életkorát, de ne hagyjunk ki negatív eseményeket, a család fekete bárányait sem a történetekből, hisz ezekből is mind-mind tanulhat, alkalmazkodó képessége fejlődhet. Egy veszteséggel teli családtörténet is válhat erőforrássá, attól függően, hogy hogyan meséljük el őket. Háromféle narratívát, azaz elbeszélésmódot ismerünk: emelkedő narratíva, lecsúszó narratíva és az úgynevezett oszcilláló, azaz ingázó narratíva.
Kutatások szerint az oszcilláló narratíva van a legelőnyösebb hatással a gyermek alkalmazkodóképességeire, ugyanis általa látni fogja, hogy a negatív események pont úgy, mint a pozitívak, részesei voltak a család történetének. Ebből adódóan a gyermek természetesnek veszi, hogy vannak problémák, és megtanulja, hogy ezeket meg lehet oldani, magukból a történetekből pedig példát is tud venni. Így rugalmasabb lesz, könnyebben tud alkalmazkodni a problémás helyzetekhez.
Ma már tudom, hogy a világ legbátrabb tette nem más, mint ha megtanuljuk elfogadni a saját történetünket, és közben mindvégig képesek vagyunk szeretni önmagunkat. (Brene Brown)
Néhány tipp azokra az esetekre, amikor új történetet szeretnénk létrehozni, vagy a régiekről szeretnénk mesélni a gyermekeinknek, melyek családi szokásokká is válhatnak akár:
- Idézzük fel gyermekünknek, milyen volt várni őt, hogy választottunk neki nevet, hogyan becéztük, gondoztuk, milyen szokásaink voltak!
Válás esetén a gyerekek egy új családmodell részévé válnak. Szerencsés az élettörténetüket ennek megfelelően elmesélni, hiszen ez mindenki számára egy újrakezdés. Fontos tudniuk, milyen változásokon mennek át (sok minden megváltozik körülöttük), és azt is, hogy mi az állandó (bármi történjék is, a szülők szeretete irántuk nem változik). - Nézegessünk családi fényképeket, meséljünk történeteket a családunkról, gyermekkorunkról!
- Készíthetünk családi naplót, amiben dokumentáljuk a családban történő eseményeket, programokat, utazásokat stb. Az írásokat kiegészíthetjük rajzokkal, fotókkal, vonaljegyekkel.
- Készítsünk családi memóriajátékot, melynek akár több változata is lehet: családtagok arca, családtagok arca különböző érzelmekkel, családtagok és kedvenc ételeik, családtagok gyermekkori és mostani arca.
Családi rítusok és az önbecsülés
Nem csak a családi történeteknek, hanem a családi szokásoknak, szertartásoknak is nagy szerepe van a gyermekek önbizalmának és megküzdőképességének kialakulásában, vagyis érdemes időt szánnunk családi rítusok kialakítására és fenntartására. A rítusok, rituálék alkalmakhoz kötött, meghatározott cselekménysorozatok, vagyis a mindennapokban ezek a rítusok a szokásaink. A családi rítusok összekovácsolnak, biztonságot adnak, ezek mellett az állandóság érzését is megteremtik. Mint például, ha minden születésnapi ünneplés nagy családi körben zajlik, ami mindig tortával, gyertyagyújtással, énekléssel jár, az egy rítus. Ezek az események a gyermekek számára különösen fontosak, hisz szükségük van a kiszámíthatóságra, fix pontokra az életükben. A mindennapi élet rituáléi ebben segítenek nekik, és védőfaktort nyújtanak a folyamatosan változó világban. A családi rituálék hiánya azonban kiegyensúlyozatlan kapcsolatot jelez. Minél diszfunkcionálisabb (rosszul működő) egy család, tagjai annál nehezebben alakítanak és tartanak fent különböző rituálékat és szokásokat.
A közös családi étkezések többszörös jótékony hatását már különböző kutatások is bizonyították. Az első és legfontosabb pozitív hatása, hogy összekovácsolja a családot a meghitt, vicces pillanatok, a kellemes beszélgetések által. A szülők eközben példát mutathatnak az egészséges magatartás és szokások kialakításában. Egyik alig ismert előnye az is, hogy a gyerekek később kevésbé lesznek hajlamosak különböző élvezeti szerek használatára. Vizsgálatok szerint a közös családi étkezések segítenek a gyermekek jóllétében, kevesebb a depresszív és öngyilkossági kísérletet elkövetett személy azon gyermekek között, akik részt vesznek ezeken az alkalmakon. Mindeközben magasabb önbizalomra tesznek szert, és az iskolai teljesítményükre is pozitívan hat. Ezeken kívül megtaníthatjuk gyermekeinknek, hogyan adják körbe a tálat anélkül, hogy kilöttyintenék a tartalmát, mennyi ételt szedjenek maguknak, hogy mikor kérjenek repetát, és azt is, hogy a formális étkezések alkalmával, hogyan kell helyesen viselkedni és étkezni.
A lefekvés előtti mesélés szokásának kialakítása fontos a gyermekek számára. Sok esetben történik, hogy az óvodás gyermek nem akar lefeküdni, aludni, de ez nem jelenti azt, hogy nem is álmos. Különböző életkorokban a gyermekek számára szorongást keltő lehet a lefekvés, hisz egyedül maradnak a sötétben. Ilyenkor hasznos lehet az elalvás előtti rituálé, mely sokat segít abban, hogy a gyermek szorongásai, félelmei enyhüljenek, csökkenjenek. Iskoláskorban is előfordulhat krónikus álmatlanság, melyet akár a pedagógusok is enyhíthetnek a teljesítményszorongás oldásával, az önérzet erősítésével, a gyermekek képességeinek feltárásával.
Íme néhány tipp, családi szokások, rituálék kialakítására:
- A reggeli találkozás első pillanatában is elkezdődhet egy kis szertartás. Simogassuk körkörösen gyermekünk tenyerét, és közben halkan köszöntsük őt egy mondókával.
- Közös reggeli tornaként kitalálhatunk egy egyszerű mozdulatsort, melyet elvégzünk minden reggel együtt.
- Minden évben a gyermek születésnapjakor csinálhatunk róla fotókat, melyből később egy fotósorozat jön létre. Nézzük át együtt a babanaplóját (ha van), és beszélgessünk arról a napról, amikor megszületett.
- Játszhatunk elalvás előtt egy játékot, amivel elűzzük a rossz álmokat, hívhatjuk az álommanót, hogy ne engedje a gyerek közelébe őket. Ezt ellehet játszani mondókával és dallal is.
/Álomfaló Csodamanó/az éjszaka oly riasztó/ fogd a késed, üvegvillád/tátsd ki nagyra bekaplak szád/hamm! A rossz álmokat mind-mind vidd el, és a jókat hagyd meg nekünk/Álomfaló Csodamanó, gyere már! - Elalvás előtt meghallgathatjuk egymás szívverését, és beszélgethetünk arról, hogy „kik laknak” a szívünkben.
- Jó, ha megengedjük gyermekeinknek, hogy segítsenek megtervezni és elkészíteni az egészséges ételeket. Ehhez segítségül hívhatjuk a táplálkozási piramist is. Ha szeretnénk növelni az együtt töltött minőségi időt, a gyermeket elvihetjük magunkkal vásárolni, és mindeközben segíthetünk neki az egészségtudatosság fejlesztésében is.
- Havonta egyszer érdemes egy ünnepi ebédet szervezni a családnak. Ilyenkor vegyük elő a legszebb terítőt, porcelánkészletet, gyújthatunk gyertyát is. A lehetőségeknek a képzelet és a jó kedv szabhat csak határt.
Felhasznált irodalom:
– Barbara Coloroso (2017): Hogyan ne neveljük a gyerekeinket? 3 családmodell és nevelési módszer. Partvonal Könyvkiadó, Budapest. (Fordítás: Novák Petra, 2017)
– Herendi Kata (2017): Dr. Kádár Annamária: „Teremtsük meg a gyerekben azt az érzést, hogy van mögötte egy történet”. https://pszichoforyou.hu/kadar-annamaria-reziliencia/ (Utolsó megtekintés: 2020.12.02.)
– Kádár Annamária – Kerekes Valéria (2017): Mesepszichológia a gyakorlatban. Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban. Kulcslyuk Kiadó Kft, Budapest.
– Kerner Tibor (2011): Sziklaszilárd önbecsülés, Hogyan építhetsz megingathatatlan önbizalmat mentális állóképességed fejlesztésével. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest.
– Lindenfield, Gael (2002): Önbecsülés. Útmutató az önbecsülés kifejlesztéséhez és az érzelmi hegek gyógyításához lépésről lépésre. Bioenergetic Kiadó, Budapest.
– Percze Ágnes (2017): A családi krónika ereje – Dr. Kádár Annamária és a reziliencia. https://she.life.hu/nofilter/20170524-csalad-trortenetek-mult-felidezese-tanulj-az-elodoktol-nagymama-nagypapa-szulok-gyerek.html (Utolsó megtekintés: 2020.12.02.)
– Ranschburg Jenő (1998): Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Szerző: Röser Adél, Vincze Viktória
Fotó: Főfai Alexandra
