Fortepan  / GGAABBOO 1900

 

Az Ezerarcú iszákosság cikksorozat Jeles napok alkoholfogyasztási szokásai című írás második része júliustól decemberig mutatja be a régi magyar paraszti életre, illetve sok esetben a mai korra is jellemző jeles napokhoz, ünnepekhez fűződő rítusokat és az ezekhez kapcsolódó alkoholfogyasztási szokásokat. Az első rész a januártól júliusig tartó időszakot ölelte fel.

Az év második felében az időjárási tényezőknek köszönhetően számos munkavégző ünnep, esemény zajlott. Ilyen például az aratás, a fonótevékenység, a szüret, a tengerihántás, a tollfosztás. Ezek a munkatevékenységek, melyek több esetben hónapokon át tartottak, alkalmat adtak a nők és a férfiak közös szórakozására, a társasági élet fő eseményeit jelentették.

A búcsú pedig a nagy családi találkozások ideje volt, amire más falubeli rokonok, ismerősök is érkeztek látogatóba. Településenként változó időpontokban, a templom felszentelésének vagy annak védőszentje nevének emléknapján tartották, és tartják a mai napig is. A falu ünnepe, de mára már sok helyen kevésbé hangsúlyos, mint a régi nagy búcsúk idején. A helybéliek az ünnep tiszteletére az előző napokon feldíszíttették a templomot, rendbe tették otthonukat, étellel, itallal készültek, a gazda bort hozott. A búcsú napján ünneplőbe öltözve várták a vendégeket. A búcsúsok (lacikonyhások, bormérők, mézeskalácsosok, különböző vásári árusok, komédiások, körhintások stb.) szintén már előző este felállították sátraikat, standjaikat a másnapi mulatságra készülve.

 

JÚLIUS

Aratás

Július az aratás hónapja. A munka megkezdése után, amikor a gazda először ment ki az aratók közé, azok a learatott gabona szalmájával megkötözték a lábát, és csak akkor engedték el, amikor áldomáspénzt vagy bort, pálinkát ígért nekik. A kalákás és a részes aratás befejeztével aratóünnepet tartottak. Minél nagyobb volt egy föld, illetve minél módosabb volt egy gazda, annál nagyobb ünnepséget rendezett. Középpontban az aratókoszú és az azt kísérő ceremóniák álltak. Az aratógazda egy hagyományos verssel ajánlotta fel a koszorút a gazdasszonynak, majd megvendégelte a koszorúhozó legényt borral, ezzel köszönve meg fáradságát. Ezután következett a vacsora, majd az éjfélig tartó tánc. Az aratást követő betakarítás alatt pedig folyamatosan terített asztal várta a munkában résztvevőket, rajta sonkával, rétessel, kaláccsal és borral.

 

SZEPTEMBER

Fonó

A fonótevékenység szokáskötelezettség volt, melyet az őszi behordástól a téli időszak, a farsang végéig végeztek bizonyos napok és ünnepi időszakok kivételével. Ez a társas kalákamunka beszélgetés, mesélés, éneklés, találós kérdések, játékok mellett zajlott. Szórakozás és sokszor éjszakába nyúló, legényes mulatság kíséretében folyt, a 16. és 17. századi írók és törvények megbotránkoztatását kiváltva. Az ún. táncos fonókat kimondottan este tartották. Saját székely szokás volt a szöszlopó kaláka. Ha a gazdasszonynak nem volt kendere, a szomszédasszonyával összehívatta rokonait, ismerőseit, akik kürtőskalács és mézes pálinka fejében hoztak neki annyi kendert, amennyire szüksége volt.

 

OKTÓBER

Szüret

A szüret ideje a 18-19. században területenként változóan valamilyen jeles naphoz kötődött (Szent Mihály, Assisi Szent Ferenc, Terézia, Orsolya vagy Simeon Júdás napjához). A kisebb szőlőkben családilag, máshol kalákákban végezték. A gazda ebédet és bort adott a szüretelőknek, és amekkora kosárral érkeztek, annyi szőlőt vihettek haza. Szőlőszedés közben énekeltek, tréfálkoztak, szüreti táncot jártak a résztvevők. Majd a munka végeztével – vidékenként más-más szokás szerint – a szüreti fával vagy a kocsmába vagy a házhoz mentek. A szüret közben leszedett legszebb szőlőfürtöt félretették, majd a gazda házához vitték, miközben nótázva, táncolva borral kínálták a szembejövőket. Ezen a napon a bortermő vidékeken szüreti bálokat, felvonulásokat, nagyobb szabású mulatságokat rendeznek napjainkban is.

 „Szedjük a csóka dinkát,
Azt a borbő kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom,
Aki első végzi rendét,
És felönti a telt edényét,
Azt… megcsókolom.”

/szüreti dal/

Fortepan / FortepanAlbum002 1950

Tengerihántás

A tengerihántás, más néven kukoricafosztás, máléfejtés országszerte őszi kalákamunka (területenként valamikor Szent Mihály napja után vagy októberben kezdték), melyet meghívott barátok, rokonok, ismerősök, illetve a munkára jelentkezők végeztek. A tengerihántás sokszor muzsikaszó mellett, beszélgetés, éneklés, különböző játékok közben zajlott. Egy-egy rakással végezve táncoltak a résztvevők. Főtt vagy sült kukoricát, bélest, süteményt, pogácsát, bort, valamint mézes pálinkát fogyasztottak. A hántás befejezésével táncmulatság vette kezdetét, a gazdák szentjánosáldás ivása és kölcsönös köszöngetés után mentek haza.

 

NOVEMBER

November 1. Mindenszentek, 2. Halottak napja

A halottetetés a halottak napja mellett a húsvéti, pünkösdi, karácsonyi ünnepeken és a lakodalmakon is szokás volt. Az asztalon megterítettek a holtaknak is, vagy egyes helyeken a sírjukra helyeztek el ételt és italt. Régi, egri szokás, hogy a gyerekek a szüleik nyughelyére egy üveg bort vittek, mellyel a sírt is meglocsolták. De más vidékeken szintén jellemző volt, hogy egy „jó borívó” sírjára annak kedvelt italát rakták, hogy a túlvilágon se szenvedjen abból hiányt. A pincékben való italozás során földre löttyintet bor, „ennyi jár a halottnak is” rituáléja ezt a tradíciót őrzi.

November 11. Márton-nap

Téli évnegyed kezdőnapja. Fő étele Márton lúdja, fő itala az újbor, melyet ezen a napon kóstolnak meg először. A még megmaradt azévi termésből sokat esznek és isznak, hogy egész éven át bőségesesen legyen enni- és innivalójuk, és hogy minél több erőt és szépséget szedjenek magukba. A Márton-nap többek között termésvarázsló pásztornap is. A pásztorok vesszőt vittek a gazdákhoz, akik ezért bort és süteményt vagy bélesadónak, rétespénznek nevezett ajándékot adtak cserébe.

November 30. András

András napja az utolsó mulatságnap, mivel éjfélkor kezdődik a népi advent, az egyházi újév. Ettől kezdve zenés és táncos összejöveteleket, lakodalmat nem tartottak. A hideg idő beálltával, Disznóölő Szent András napjától zajlanak a disznóvágások. Áldomás (leginkább pálinka) ivása után a disznó leölése következik. A kanász fültövön vágta a disznót, és ha az nem pusztult el egyből, akkor borvásárlásra szolgáló bírságpénzt kellett fizetnie a gazdának. A disznótor estéjén szokás volt a kántálás, melynek célja a disznó búcsúztatása és az adománygyűjtés volt. A kántálók a gazdától való távozáskor bort és ételmaradékot kaptak.
A disznó megtisztítása, bontása, feldolgozása alatt napjainkban is sok alkohol fogy, a turizmusban korlátlan pálinka-, illetve italfogyasztással hirdetnek falusi hangulatú disznótor rendezvényeket.

Jobb a bor a pálinkánál,
Nagy hízó a malackánál.
Hízó volt ez, nem malacka,
Fizet ez még boritalra.
Igyon kend!

/pálinkakínáló rigmus disznóvágáskor/

Fortepan/Korenchy László 1925

DECEMBER

December a karácsony hónapja, amikor melegítő ételeket és hozzá jó bort volt szokás inni.

Tollfosztás

A tollfosztó téli kalákamunka volt, melyet pl. Turán december és február között a fonó helyett, illetve fonástiltó napokon (kedden, pénteken, vasárnap és ünnepnapokon, Borbála, Luca és Miklós napján) nők végezték. A segítőket borral, süteménnyel kínálták, de mézes pálinkával, kaláccsal is fokozták a hangulatot, a munka befejeztével pedig áldomást ittak. Pándon és Kókán szokás volt tollfosztó bálok megrendezése is.

December 4. Borbála, 13. Luca napja

A Borbála nap hiedelmei, szokásai a Luca napéhoz hasonlítanak, többek között bizonyos területeken ezen a napon is jártak kotyolni, másnéven palázolni, lucázni a fiúk. Ennek elsődlegesen a termékenységvarázslás, a szerencsekívánás és az adománygyűjtés volt a célja.

 „Bara, Bara kity-kotty,
Gelegunya kettő,
Három,
A pálinkát várom.
Ha nem adnak pálinkát,
Letöröm a gerendát.
Adjon az uristen
Ennek a gazdának,
Két szép tehenet,
Tehén mellé szekeret,
Szekér mellé jármot,
Járom mellé vasszeget.
Adjon az uristen két szép malacot!
Egyik ólból kifusson,
Másik ólba befusson.”

/Beleznahegyi kotyolóvers, Eperjessy E. gy. 1959/

 

Karácsony

A december 24-i események központjában a karácsonyi asztal állt, annak elrendezése, megterítése, az ételekkel és italokkal való megpakolása és a körülötte folyó rituálék. A Szenteste felszolgált ételeknek különböző hiedelmek szerinti jelentőséget tulajdonítottak, az asztalra bor és a pálinka is került. Ősi, keresztény hagyomány szerint 24-e böjti nap volt, csak növényi ételeket fogyasztottak, de 1966-ban VI. Pál pápa ezt a szigorú böjti fegyelmet megszüntette. Pereszlényben ezen a napon estig böjtöltek, de a családtagoknak mindenből kellett enniük, inniuk. Szokás volt karácsonyi köszöntő mondása is.

Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus. Boldog karácsonyi ünnepeket kivánok kéteknek több jóval, kevesebb búval mulathassunk Krisztus urunk születése napján. Adjon az Isten a gazdának bort, búzát a gazdasszonynak tyúkot, lúdat. A leánynak egy szép mátkát, a legénynek azon szerént. Országunkba csendes békességet, holtunk után örök üdvösséget. Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus

/Egerszegi parázsolás, Tátrai Zs. gy. 1985/

December 25-e a hagyományos magyar paraszti életben is már családi ünnep volt, dologtiltó nap. A húsvét után a legfontosabb keresztény ünnep, de a szeretet ünnepeként világszerte tartják. Jellemzően ma is ekkor látogatják meg egymást a rokonok, és a karácsonyfa alatti ajándékozás mellett kellemes karácsonyi ünnepeket kívánva koccintanak.

December 27. János

Ezen a napon a legények jánosoltak, miközben jócskán ittak Szent János poharából, aminek erőt és egészséget tulajdonítottak. A szőlősgazdák bort szenteltettek, majd minden hordóba öntöttek pár cseppet, hogy a romlást megelőzzék. A maradékot pedig eltették, mellyel beteg embereket és állatokat gyógyítottak. A megszentelt bor mágikus ereje Szent János legendájából ered. Egy pogány meg akarta őt mérgezi, de mielőtt kiitta volna, megszentelte a kelyhet, ez mentette meg az életét. Lesencenémetfalun, Rezin, Pölöskefőn, Hosszúhetényben szokás volt, hogy karácsony estéjén kiraktak az asztalra egy üveg bort, de csak a János-napi megszentelést követően ivott belőle egy-egy kortyot a család minden tagja. A maradékot ők is „orvosságnak” tették el. A János-napi borszentelés Magyarország több részén, elsősorban a borvidékeken a mai napig élő tradíció.

December 28. Aprószentek napja

Aprószentek napján jellegzetes hagyomány volt a vesszőzés, más néven aprószentekelés, odoricsolás, suprikálás, csapulás. A fiúgyermekek, legények vagy pásztorok vesszőzték meg a lányokat, az asszonyokat vagy a gyerekeket, hogy azok egészségesek legyenek az új évben is, a rossz szellemek ne tudjanak rájuk hatni, szerencsésen, boldogan, sokáig éljenek. A korbácsolásért ajándékot kaptak, pl. diót, pénzt, a legényeket borral kínálták. A pásztorok a pásztorsuprikáláskor nyír- vagy fűzfavesszőből készített köteggel, hátizsákkal, korsóval és egy szál vesszővel végigjárták a házakat. A pásztorköszöntő elmondása után a család minden tagját végigveregették, akik ezután a kötegből vesszőszálakat húzhattak ki. Úgy tartotta a hiedelem, hogy minél rügyesebb vesszőt sikerült kihúzniuk, annál bővebb lesz az állatszaporulatuk. A vesszőkért cserébe a pásztorok zsákjába szalonna és kalács, a korsóba pedig bor került.

 „Hála isten, hogy megéltük
aprószentek napját.
Adja isten, hogy többeket megélhessünk,
de nem búval, bánattal,
hanem örvendetes napokkal.
Jó légy, friss légy, egészséges légy!
Vízért küldenek borért menj,
borért küldenek, vízért menj,
Szüleidnek jó gyermeke légy,
a férjednek jó felesége!
Adjon isten sok bort,
bő búzát, békességet!”

 /Beck 1974a: 201–202/

December 31. Szilveszter

Régi tradíció volt ezen a napon a pásztorugráltatás, amikor a falu nagygazdái és a pásztorok a bírónál gyűltek össze, és közös borozás után a bíró egy-egy pénzdarabot dobott a pásztorok elé. A pásztoroknak ezt fél lábon ugrálva kellett felszedniük, a jószág frissességét szemléltetve. A szilveszteri szokások ma már világszerte egyaránt hangos, vidám évbúcsúztatást jelentenek, melyek hátterében ősi gonoszűző, bőségvarázsló hiedelmek állnak, és többségében az újévi rituálékkal kapcsolódnak össze.

Fortepan / Horváth Lajos 1916

 

Láthatjuk, hogy, a különböző ünnepeken, jeles napokon nagy hagyománya van az alkoholfogyasztásnak. Ennek általánossá válása szocializál a pszichoaktív szerek fogyaszthatóságára, annak ellenére is, hogy a túlzott alkoholfogyasztás hatására 2-3 év alatt még egy egészséges szervezetben is negatív változások történnek (testi és lelki betegségek, továbbá családi, kapcsolati problémák). A mértéktartó ivás az ember társasági életével együtt járhat, de nem kell, hogy annak feltétele legyen. Ne feledjük, hogy az örömteli élet alkoholfogyasztás nélkül is elérhető, nem veszteség, ha valaki nem iszik! És a jeles napok, az ünnepek szerepe, jelentősége is túlmutat ezen.

 

 

Ez az írás az Ezerarcú iszákosság vándorkiállítás – Jeles napok alkoholfogyasztási szokásai tablója kapcsán készült. Az INDIT Közalapítvány és a Drogprevenciós Munkacsoport közös kiállítási anyaga az addiktológiai problémák szélesebb kontextusát mutatja be, így többek között a jelenség történeti, jogi, népegészségügyi, néprajzi és művészettörténeti vonatkozásaiból ad ízelítőt. Tárlatszervezéssel kapcsolatos információk: alter.indit@gmail.com és ter.indit@gmail.com.

 

Felhasznált irodalmak:

• Bogdán István (2003). Régi magyar mulatságok, Budapest: Neumann Kht.
• Bartha K. és mtsai. (1943). A magyarság néprajza, 4. kötet: A magyarság szellemi néprajza, zene – tánc – szokások – hitvilág – játék, Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda
• Diós István (főszerk.) (2005). Magyar Katolikus Lexikon, Budapest, Szent István Társulat
• Dömötör Tekla (főszerk.) (1990). Magyar néprajz, 7. kötet: Folklór 3. Népszokás, Néphit, Népi vallásosság, Budapest, Akadémiai Kiadó
• Dömötör Tekla (2003). Magyar népszokások, Budapest: Neumann Kht.
• Győrffy I.-Viski K. (1943). A magyarság néprajza 2. kötet: Gazdálkodás (gyűjtögetés, vadászat) – Halászat, állattartás, földmívelés – Teherhordás, közlekedés, jármű – Díszítőművészet – A hagyomány tárgyai, Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda
• Paládi-Kovács Attila (szerk.) (2001). Magyar néprajz, 2. kötet: Gazdálkodás, Budapest: Akadémiai Kiadó
• Ortutay Gy. (szerk.) (1977-1982). Magyar Néprajzi Lexikon, Budapest: Akadémiai Kiadó

 

Szerző: Néczin Katalin