Történeti előzmények

Az ókorból közismertek a kicsapongó lerészegedésekről szóló leírások, azonban a korabeli közfelfogás egyáltalán nem helyeselte az alkohol élvezeti szerként történő rendszeres és mértéktelen fogyasztását. Megengedték az alkohol élvezetét, de óvtak a túlzásoktól és a kicsapongásoktól.

A középkorban az alkoholfogyasztás az ünnep és az ünneplés elfogadott része lett. Ezzel együtt a szőlőművelés technológiája nem volt olyan fejlett, mint később az újkorban, és a szeszfőzés módszerei sem terjedtek el általánosan, így az alkohol inkább a gazdagok kiváltsága volt. Ez alól kivételek voltak a háborúk, a lázadások, a népmozgalmak ideje, amelyeket törvényszerűen kísért a fosztogatás, az erőszak, és ezek kísérőjeként elszabadult az alkoholfogyasztás.

Az újkortól növekedett az égetett szeszek termelése, általánossá vált a sörfőzés, nőttek a szőlőterületek. Több lett a bor, és jelentősen javultak a szállítási lehetőségek, élénkült a kereskedelem. A 18. század végére, de különösen a 19. század elejére, az alkoholizmus a civilizált világban már általánosan előforduló probléma lett, az alkohol számtalan ártalma vált ismertté.

Fontos az is, hogy a várható élettartam még ekkor sem volt túl magas, így nagyon kevesen érték meg azt a kort, hogy a hosszabb, rendszeresebb ivás után – a mai fogalmunk szerinti – alkoholistákká váljanak. Általában a sokat ivó ember meggyöngült szervezetét könnyebben támadták meg más kórokozók, amelyek gyakran halálos betegséget okoztak. A közvéleményt sokkal inkább a mind gyakoribb lerészegedés és az ezzel járó kontrollvesztés nyugtalanította, főleg a korabeli iparosodott államokban.

Részben a reformációk nyomán kialakuló protestáns vallások hatására, a közfelfogás szerint az ember általában esendő, tehát hajlik a kísértésre, elcsábul az alkohol élvezetére; főként, ha olyan közegbe kerül, ahol a morális, törvényes ellenőrzés nem elég erős.

Kép: MNL GYMSM Soproni Levéltára

Józansági mozgalmak

A 18. század végén az Egyesült Államokban a katonaság körében egyre jelentősebb problémát okozott az alkoholizmus. Ekkoriban számos egyházi elöljáró – többek között John Wesley a metodista lelkész – kezd antialkoholizmust hirdetni. Az 1830-as években jó néhány társadalmi szervezkedés irányult az alkoholizmus leküzdésére. Mértékletességi Egyesületeknek (pl. Nők Keresztény Absztinencia Egyesülete) tízezrek voltak a tagjai, akik általában absztinenciát, a szeszes italok élvezetéről való önkéntes lemondást vállaltak.

A század második felében az egyházi kezdeményezések mellett egyre több munkásszervezet is antialkoholizmust hirdetett. A 19. század végén és a 20. század elején sokan a nagyvárosi létben látták az alkoholproblémák okait: a város toleranciája melegágya lett az antiszociális köröknek, amelyek sok embert megrontottak, bűnre és iszákosságra csábítottak. Emiatt úgy gondolták, hogy szigorú rendészeti eszközökkel kell fellépni, és meg kell tisztítani a várost. Emellett élt egy ún. romantikus elképzelés is, amely az alkoholproblémákért elsősorban a lehetetlen társadalmi körülményeket, a szegények kizsákmányolását okolta, és úgy vélte, hogy az alkohol az elesettek elégedetlenségének elaltatására szolgál. Meggyőződésük volt, hogy az iszákosokon egyénileg nem lehet segíteni, társadalmi mértékű lépesek szükségesek.

A fenti józansági mozgalmak, illetve ideológiák vezettek végül oda, hogy erőteljesebbé váltak az alkoholizmus jelenségének kérdését jogi eszközökkel tiltó ún. prohibicionista kezdeményezések. Az egyik legkorábbi prohibicionista törvényt Oregon államban hirdették ki 1843-ban. Ezzel párhuzamosan Európában is egyre több államban terjedt el a szeszes italok forgalmának szigorúbb ellenőrzése, korlátozása. Angliában a 19. század elején a helyi hatóságoknak joguk volt területükön az italmérések nyitását megtiltani, és több száz olyan község volt, ahol nem volt italmérés. Persze ezeket a törvényeket a gyakorlatban nem volt nehéz megkerülni.

Szesztilalom az I. világháború végén

A világháború alatt sok helyen gazdasági okokból került sor az alkoholtartalmú italok korlátozására. Munkaerőhiány miatt, később az élelmiszerellátás biztosítására hamarosan rendkívüli szesztilalom lépett életbe – az éhínség elkerülése érdekében ugyanis több gabonára volt szükség.

Magyarországon, a háború végén, a polgári demokratikus forradalom alatt, 1918. október 31-én elrendelték az általános szesztilalmat. A vendéglőkben, a kávéházakban és egyéb nyilvános helyeken tilos volt szeszes italt felszolgálni. Az ország nagyobbik részén, amíg a készlet tartott, a tiltásnak nem sok foganatja volt. A lakosság és a frontról hazatérő katonák megrohanták a kocsmákat, azok készleteit elfogyasztották. Előfordultak rendzavarások, feltörték a borospincéket, szeszraktárakat. Batthyány belügyminiszter december elején enyhített a tilalmon: a vendéglőkben 12-15 és 19-22 óra között egy személyt legfeljebb 3 dl borral vagy ugyanennyi sörrel szolgálhattak ki. Pálinka, égetett szesz kimérése továbbra is tilos volt, kivéve a teához adható rumot (személyenként ¼ dl) 

1919. február 11-én a Berinkey-kormány a várakozások ellenére nem enyhített a szesztilalmon, sőt a szeszes italok kiszolgálását, megvásárlását és fogyasztását is szigorúan tiltotta. Február végén azonban újabb módosítás történt: 12 órától sört szabad volt felszolgálni kávéházakban is, továbbá gyógyszertárakban „gyógyborok” és „gyógyászati célra szolgáló” égetett szeszes italok megvásárlását engedélyezték.

Kép: Fortepan/Fortepan 1919

1919. márciusi 21-én, a kommunista hatalomátvétel után, a Tanácsköztársaság kormányának egyik első intézkedése a teljes szesztilalom rendeletbe foglalása volt: „Mindennemű szeszes ital kimérése, forgalomba hozatala és fogyasztása tilos.”

Elrendelték a sörkészletek, illetve a nagyobb termelői és kereskedőknél lévő borkészletek zárolását. Sok helyen az emberek attól féltek, hogy a kormány a szőlőtermelést is fel akarja számolni. Az elégedetlenséget fokozta, hogy a rendeletek lehetőséget adtak a kávéházak, vendéglők, panziók, italmérések, kocsmák készleteinek lefoglalására. Sopronban, 1919 áprilisában a szőlőtőkék kiirtásáról szárnyra kapott hírek miatt a tömeg nyílt lázadásba tört ki, amelynek csak a karhatalom és a katonaság beavatkozása vetett véget.

Nyár elejére egyértelművé vált, hogy a lakossági ellenállás miatt a teljes szesztilalom fenntarthatatlan, mivel a jogszabályokat gyakran áthágták a kilátásba helyezett szankció ellenére is. (Amit egyébként csak nagyon ritkán alkalmaztak.) Emiatt, elsősorban a történelmi borvidékeken, a helyi közigazgatások saját hatáskörükben az alkoholtilalmat enyhítő rendelkezéseket hoztak. Sopronban például bevezették a borjegyet és -utalványt. Minden felnőtt lakosra napi 3 dl bort adtak ki „egészségi” okokból.

Kép: MNL GYMSM Soproni Levéltára 

1919. július 20-án rendelet jelent meg a szesztilalom enyhítéséről: a rendelet lehetővé tette a személyenkénti napi fél liter bor kiadását. A magyarországi szesztilalom végül augusztus elején a Tanácsköztársaság bukásával ért véget.

Nem sokkal a magyarországi alkoholtilalom után, 1919. október 28-án fogadta el az USA szenátusa az ún. Volstead-törvényt, mely valamennyi – 0,5%-nál magasabb alkoholtartalmú – ital gyártását, kereskedelmét és fogyasztását betiltotta. Ezzel Amerikában megkezdődött a szesztilalom 13 éves időszaka, mely az elképzelésekkel ellentétben nem jobb erkölcsöt és egészséget, hanem a szervezett bűnözés erősödését hozta magával. Továbbá hozzájárult ahhoz, hogy elhanyagolják az orvosi gyakorlatban az addiktológiai problémákat, a szenvedélybetegek segítését 

A szesztilalmak 20. századi kudarca jelentősen közrejátszott abban, hogy mára a szakemberek a pszichoaktív szerhasználattal kapcsolatos problémák mérséklésére a pusztán tiltásra összpontosító szemléletet nem tartják hatékonynak. Napjainkban inkább az ún. multidiszciplináris értelmezési kereten alapuló, kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára építő megközelítés vált elterjedtté, amely számol a problémajelenség összetettségével és az annak kezelésére hivatott szakmák sokszínűségével.

Ez az írás az Ezerarcú iszákosság vándorkiállítás – Szesztilalom tablója kapcsán készült. Az INDIT Közalapítvány és a Drogprevenciós Munkacsoport közös kiállítási anyaga az addiktológiai problémák szélesebb kontextusát mutatja be, így többek között a jelenség történeti, jogi, népegészségügyi, néprajzi és művészettörténeti vonatkozásaiból ad ízelítőt. Tárlatszervezéssel kapcsolatos információk:alter.indit@gmail.com és ter.indit@gmail.com.

 

Forrás:

Buda Béla dr. (1998). Értelmezési modellek és beavatkozási stratégiák In: Kastaly Ildikó (szerk.) Körkép a magyar nyelvű addiktológiai szakirodalomból. Budapest: HIETE, 140-152. o.

Gerevich József dr. (1998). Addiktológiai medicina, addiktológiai pszichiátria In: Kastaly Ildikó (szerk.) Körkép a magyar nyelvű addiktológiai szakirodalomból. Budapest: HIETE, 153-166. o.

Kárpáti Endre (1979). A Magyarországi Alkoholizmus Elleni Küzdelem múltjából. Budapest: Medicina Kiadó.

Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében. (2001) Budapest: ISM,

Tarján M. Tamás: Törvény a szesztilalomról IN: Rubicon, 2019. július.

 

Szerző: Máté Zsolt