AZ INDIT (INtegrált Drogterápiás IntézeT) Közalapítvány:
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Közalapítvány Alapító Okiratát 347/1997. (XII. 15.) Kgy. határozatával 1997. december 15-én elfogadta, és ezután kezdte meg működését.
A Közalapítvány jelenlegi funkcióit 1999. január 1-től látja el.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Közalapítvány Alapító Okiratát a 47/2000. (III. 28.) Kgy. határozattal utoljára 2000. március 28-án módosította.
A Közalapítvány a jelenlegi vezetéssel 2000. március 28. óta működik.
A médiák szerepe a drogprobléma kezelésben óriási, ezért elengedhetetlen folyamatos jelenlétünk az újságokban, rádióban, televízióban illetve egyéb figyelem-felkeltő anyagokban. Évek óta működtetünk magazin-műsorokat (Drogéria, Függőhíd, Drogveszélyben, stb.). Havonta több alkalommal adunk nyilatkozatot hírműsorokba illetve tanácsadóként résztveszünk több folyóiratnál (pl. Kids Magazin).
Oktatás:
Gyakorlati oktatóhelyet biztosítunk a Pécsi Tudományegyetem szociálpolitikus, szociális munkás-, illetve pszichológus hallgatóinak, az Orvostudományi Karon tanulóknak, illetve a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem addiktológiai konzultáns és a szekszárdi Illyés Gyula Főiskola szociális munkás hallgatóinak, valamint a mentálhigiénés képzésben résztvevők részére is.
Elméleti oktatást nyújtunk a Pécsi Tudományegyetemen és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Résztvettünk az Addiktológiai Szakpszichológus képzés kidolgozásában és elméleti, illetve gyakorlati oktatást biztosítunk.
Képzés:
Rendszeresen képezünk laikus segítőket, valamint képzéseket szervezünk az oktatás-, az egészségügy-, valamint a szociális munka területén dolgozók részére.
Folyamatos képzést és szupervíziót biztosítunk a Pécsi Tudományegyetem partiain, rendezvényein működő Bulisegélyben résztvevő önkénteseknek.
Több szakembert képeztünk ki az iskolai drogprevencióban való részvételre.
Hazai és nemzetközi kapcsolattartás:
Intézményeink tagok Magyar Addiktológiai Társaságban, a Magyar Ártalomcsökkentők Szervezetében, a Drogambulanciák Szakmai Szövetsége Tanácsában és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségében is, helyi szinten pedig a Drogprevenciós- és Drogellenes Munkacsoportban. Szoros szakmai kapcsolatot tartunk fenn a baranyai és a deszki Rehabilitációs Otthonokkal és a magyarországi és külföldi A. A.-kal. Kapcsolatban vagyunk a Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés keretén belül Eszékkel és Tuzlával, valamint Baranya megye angliai testvérrégiójával, Devon-nal. Ez év őszén Euroregionális Drogprevenciós Konferenciát szerveztünk.
Kutatási, programfejlesztési és protokoll-kidolgozási munkákban veszünk részt az alábbi intézmények együttműködésben: Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Országos Addiktológiai Intézet.
Az elmúlt években Intézményünkbe látogatott Bob Shark (USA) és Marc Reisinger (Belgium), akik methadon terápiával foglalkoznak.
Intézetünk szervezésében tartott workshopot Judith Landau (USA), melyen az "Arise" néven ismertté vált, szenvedélybetegek kezelésbe juttatásához alkalmazható "motivációs módszerét" szemléltette.
Idén nyáron harmadik alkalommal rendezzük meg az INDIT Szakmai Napok rendezvényt, melyen több mint 100 résztvevő, 3 napon hallgathat neves külföldi és hazai előadókat. A szakma nemzetközi hírű szaktekintélyét, dr. Robert Lefever-t (UK) harmadik alkalommal szeretnénk meghívni erre a rendezvénysorozatra.
Jogsegélyszolgálat:
Ez a szolgáltatás 1998 óta működik a Drogambulancián, évente mint egy 150 fő veszi igénybe. A szolgáltatással elsősorban a hátrányos helyzetű szenvedélybetegek jogi tanácsadását igyekszünk biztosítani. A program beindulását a Soros Alapítvány (1023 Budapest, II. ker., Bólyay u. 14., Tel.: 00 36 1-315-03-15) támogatta, jelenleg az ambulanciánk jogásza látja el ezt a feladatot.
Ártalomcsökkentő Fesztiválok:
Pécsett eddig 9 db ilyen jellegű fesztivál került lebonyolításra, melyeknek célja, hogy kulturált szórakozási lehetőséget (kábítószerrel kapcsolatos filmek vetítése, koncertek) biztosítsunk a fiataloknak, és emellett információt nyújtsanak a különböző szenvedélybetegségekről is. A fesztiváloknak többek között a Pécsi Uránia Mozi, a Hard Rák Cáfé, és a Gyár nevű szórakozóhely adott otthont. Átlagban 1000 fő van folyamatosan jelen a rendezvényen, a belépés mindig díjtalan. A Drogambulancia Bulisegély szolgálatának asztalánál drog-totó kitöltésére van lehetőség, kb: 500 db óvszer szoktunk kiosztani és gazdára talál kb. 800 db Drogveszélyben c. kiadványunk is.
A projektet a Drogprevenciós Munkacsoport Egyesület segítségével Közalapítványunk bonyolítja le.